Zene a hétköznapokban

Megint belevetettem magam az éneklős hétköznapokba, végre megint szól a hangom a szuttyogás után.

Bemutatkoztam egy "új" énekmesternek, aki a társával egy barátságos operastúdiót működtet a városban (és ez végre nincs olyan nagyon-nagyon messze tőlem, mint az egyetem). Jó érzés volt egy olyan épületben lenni, ahol minden emeleten valaki éppen énekel.

Egy közelgő eseményre gyakorlok, amit nem szeretnék elkiabálni, de pár új darabon kívül ezt a régebben énekelt Faure dalt is leporolom. Nagyon szeretem ezt a dalt énekelni, igaz őszi hangulata van, de pont az ilyen hangulatok tehetnek róla, hogy az ősz a kedvenc évszakom. (És a tavasz is, talán mert mind a kettőt átmeneti időszaknak érzem és enyhülést hoznak.)

Kedden egy magyar zenei program is volt a városban, Várnagy Andrea és Farkas Zsolt adtak koncertet. Személyes történetekkel és közvetlen természetükkel közel hozták a zenét mindenki számára. Az American Hungarian Heritage House rendezte az eseményt, és az utolsó pillanatban még beszédre is adtam a fejem, mint beugró bemondó. (Az eredeti konferáló személynek migrénje volt, így nem akart kiállni a reflektorfénybe érthető okokból.) Így bennem is volt egy kis vizsgadrukk, magyarul és angolul kiállni a nézők elé. De hamar családias hangulat teremtődött a zenészpárnak hála.

Ezt a szép díjgyűjteményt pedig a Library of Congress épületében láttam, ahova egy koncert miatt mentem. "Musicians from Marlboro" rendezvény volt. Egy vonósnégyes játszott, valamint egy tenorista és egy zongorista is csatlakozott a program folyamán, a Beethoven és Vaughan Williams dalokhoz. Örültem hogy kinyomtatva szövegkönyvet is kaptunk a versekhez. A szünetben a folyosón flangálva láttam egymás mellett egy eredeti Emmy, Grammy, Oscar és Tony díjat. Mindezt egy ember nyerte el, Marvin Hamlisch.

Azért még mindig jobban szeretem a díjtalan Schubertet :)