Belgium - Atomium

Amikor már elviselhetetlenül hosszúnak éreztem a forró napokat, kinéztem magamnak egy hűvösebb úticélt - Brüsszelt.

Furcsamód nem turisztikai videók hozták meg a kedvem, hanem dán filmes lelkiállapotomban - az árvíz. Azért nem vagyok katasztrófa turista, a helyzet konszolidálódott augusztusra, mikor befoglaltam az utamat, de mindenképp borúsabb, hűvösebb az éghajlat mint nálunk. Míg mi június-júliusban a konstans 35 fokkal küszködtünk, nekik az özönvízszerű esővel gyűlt meg a bajuk.

Az időm nem volt hosszú, csak hétfőtől csütörtökig voltam kint, de az alatt lesétáltam jó 60 km-t és 3 várost is meglátogattam. 

Először Brüsszelbe megérkezvén az Atomiummal kezdtem, mint retró túra, ez kicsit kiesik a várostól, úgyhogy metrós kirándulással kezdtem a belga napokat. A metróban az az érdekes hogy nem a házakat látom, hanem az embereket. Ahogy egyre több bevándorló hátterű ember száll fel a kocsiba, akkor érezni hogy kifelé haladunk a drágább belvárosból. De mindenki nagyon kedves és előzékeny volt egymással.

Az Atomium a világkiállításra készült 1958-ban, és ez volt a fő attrakció. Úgy jártak vele mint a párizsiak az Eiffel toronnyal. Eredetileg csak ideiglenes épületnek szánták, de végül annyira népszerű lett hogy a város kabala épületévé változott. Ez az óriásira nagyított atom szerkezet egy kicsit űrhajóra emlékeztet belülről. Van egy kiállítás benne, meg fentről kilátás, és sor a liftre. Igazából a lift a leglátványosabb elem, mert üvegből van a teteje és látni ahogy repülünk felfelé az acélcsőben. Már elég fáradt és éhes is voltam úgyhogy több benyomásom nem maradt a helyről. 

Kifelé rámsóztak egy drága kulcstartót, de pont hajnalban szakadt le az előző díszem (orlandói szerzemény), úgyhogy nem éreztem rablásnak a 6 Eurót. 

Mikor kiléptem az épületből, rögtön elkezdett cseperegni az eső, de azért elindultam a park felé, a metróhoz (rossz irányba de ez itt már mindegy). 

Kb 100 méter után úgy igazándiból rázendített az eső, egy fa alatt kerestem menedéket, ami két percig még állta a sarat, de utána ott is mintha dézsából öntötték volna. Egy kis belga gyerek ordított mellettem, mert csak esőkabátja volt és nem tetszett neki az eső ahogy a fején kopog, így fölé tartottam az én egyszemélyes mini-esernyőmet- a végén a nagymama, én és a kisfiú álltunk az illúzió-esernyő alatt- bőrig ázva. De legalább beszélgettem az idős, elegáns és csuromvizes hölggyel, kiderült hogy a legjobb barátnője magyar származású Brüsszelben él és Zsuzsának hívják, mint az én nagymamámat. 

15 perc után elállt az özönvíz, de kaptam egy kis ízelítőt a 2021-es belga nyárból.  Itt  észleltem hogy nem is a metró felé sétáltam eddig. Szépen visszacaplattam, metróztam fél órát és elázott cipőben, vizesen megérkeztem kényelmes belvárosi szállásomra. Annyira szép volt, antik és a modern szerencsés keveréke, de a nevét nem írom le mert nem vagyok "influenszer" és nem ajándék éjszakákkal nyaralok. Egy meleg zuhannyal kivédtem a megfázást és végre átadhattam magam a megérkezés passzív örömének. 

Este találkoztam egy barátommal mikor végzett a munkahelyén, megcsodáltam a várost az irodája 24. emeletéről (a város közepén jobb kilátás volt mint az Atomiumban) és aztán egy kis teraszon megkóstoltam a belga sört is. Olvastam egy szórakoztató útikönyvet amiben az utazó nincs nagy véleménnyel Brüsszelről - szerinte reggel 9:15-kor már azon morfondírozik az ember hogy már ihat-e a látnivalók híján.  Azért akadnak szép dolgok, a belváros szíve egy kis ékszerdoboz. 

Másnap Brugge-be utaztam, de ezt külön fogom megírni.