Velencei kiruccanás

 Múlt héten egy pár napot Velencében töltöttem. Miriam barátnőmmel beszéltünk meg ott találkozót. Ő Németországból érkezett én pedig Rómából. Neki otthonos ez a város, hiszen ott nőtt fel, a család, a régi ismerősök mind ott vannak. Régóta terveztük ezt, hogy majd egyszer megmutatja "helyi szemmel" Velencét. Erre még a covid helyzet is rátett egy lapáttal, ennél autentikusabban ritkán látni ezt a tengerre épült kis ékszerdobozt. 

Rómából az út a 500 km ellenére kevesebb mint 4 óra, hála a szupergyors vonatoknak- másfél óra alatt már Firenzében jártunk. Odafelé szinte én ültem az egész vagonban. Az egyetlen kellemetlenség a maszk viselése ennyi órán keresztül. Higiénés csomagot is kapott minden utas, kézfertőtlenítővel, csere maszkkal, vízzel

Kilépve a pályaudvarról máris bele lehet csöppenni a mesébe: engem kék víz, hajók, napsütés fogadott.


Szállásunk gyalogtávra volt innen. De egyébként minden gyalogtáv a belvárosban, hiszen autók, motorok nem is mehetnek be a területére. Ezért olyan csendesek az esték, csak néha egy-egy csónak hallatszódott az ablak alatt. A turizmus drasztikusan lecsökkent, és a szállások is megfizethető áron kínálnak szobákat. 

                                

Éppen diplomaosztókat is tarthattak a városban, mert sok lányon és fiún babérkoszorú díszelgett, és a barátaikkal vagy szüleikkel ültek a kávézók teraszain. Megkóstoltam egy helyi Pasticceria (cukrászda és pékség) dolgait, nagyon finomak voltak. Onnantól minden reggel ittam itt egy kávét és ettem egy croissant-t. Érdekes hogy Rómában ugyanezt cornettonak, Velencében pedig brioche-nak hívják.

A híres velencei Vaporettók 7x drágábbak turistaként mintha az ember helyi lakosként veszi igénybe.  Azért én mégis felültem egyik nap, mikor már elfáradt a lábam, na és lemerült a telefonom. Vízen könyebben hazatalálni, mint a kacskaringós kis utcákon, girbe-gurba hidakon.

Miriam megmutatott egy gondola átkelőhelyet is, ahol a révész 2 Euróért gondolával átevez a Canal Grandén. Így jóval olcsóbban, de kevésbé romantikus apropóból kipróbáltam ezt is. :)



  


A Scuola Grande di San Rocco termeit is megnéztem egyik délelőtt. A grandiózus főcsarnok nagyon hatásos, igazi "képzőművészeti katarzist" éreztem a látványától, és arra gondoltam hogy az ilyen művészet nem hiábavaló, ami 500 év után is fizikai hatást vált ki a befogadóból. (Az épület 1560-ban készült el, és Tintoretto festményeiről a leghíresebb)

A La Fenice főnixet jelent, és fennállása során nem is egyszer kellett a hamvaiból újjáépíteni az épületet. Legutóbb 1996-ban égett le. Azóta újra teljes pompájában ragyog.
Miriam nagypapája itt dolgozott, mint zongorista, korrepetítor. Szép családi történet. Most az unoka hódítja meg a különböző városok operaházait. Itt Velencében még sajnos nem énekelte a Sevillai borbély Rosináját, mert ugye az igazgató felesége is erre pályázott... hihi. Mindenhol akad kivételezés.


A Szent Márk téren láttam egy dagályt, olyankor a tér közepét ellepi a víz. 

Olyan szép, szürreális látvány volt, ahogy a felhők a lábam alatt úsztak a tengerben. 

A leleményes árusok rögtön vízhatlan cipőhuzatot árulnak. Nem vettem, mert viszolygok a harsány színektől és a műanyag holmiktól. De milyen jól tettem. A velencei ismerősök azt mesélték, hogy a turistákon szoktak nevetni akik cuppognak a mély vízben, és mindenképp beázik ez a nyomorult tákolmány. Főleg hogy egy méret van, ami nem jó a nőknek.

Amúgy pallók is vannak kirakva, nem kell félni.


Sok izgalmas üzletnek nem tudtam ellenállni. Volt amit csak megcsodáltam, és volt ahol vettem is valamit . Kézműves velencei cipellőt, ami egy mellékutcában féláron volt összevetve a Rialto turistás boltjával. Meg ezt az antik fülbevalót, szakadó esőben, az árvíz előtt (ami aztán elmaradt) fél órával. A boltos úr mesélte hogy sajnos a fiatalok elmennek külföldre, az ő fia is Barcelonában dolgozik. Persze a szőkegöndörfürtös unokát is megcsodálhattam rögtön a telefonján.





A kedvencem a családi vacsorák voltak, Miriam barátainál. Olaszul társalogtunk, azért én még csak ott  tartok hogy mire elmondok egy mondatot addigra ők 3-at . De finom cukkinis rizottót ettem, és quiche lorraine-t. 


Hálás voltam ezekért az otthonos pillanatokért. Jó dolog a "világjárás", de sokat van közben egyedül is az ember. Ezt meg kell tanulni szereti. 



Utolsó napon nagy vízállásra készültek, a boltokat vízhatlanná tették, de.... az új tengeri Mózes mobilgát először bevetésre került- és működött. Mindenki fel volt dobva, én pedig elindultam haza--- Rómába :)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brugge

Gent

Párizs