Florida, Daytona Beach

 Hurrá! Itt a nyár. Legalábbis Floridában mindig közel nyári idő van. Erről személyesen is meggyőződhettem, a múlt hétvégét ott töltöttem el a "Napfényes államban". Daytona Beach-en, egy magyar fesztiválon énekeltem. Több magyar vonatkozású esemény is volt ezen a hétvégén, mert Tvrtko is tartott előadást szombaton, aztán a vasárnapi magyar nap követte ezt. A szombati előadás a tengerre néző Marriott hotelben zajlott,  profi volt a szervezés is. Mivel az előkészületekkor már ott voltam, találkoztam Tvrtkoval, aki meglepődött hogy ott lát. Washingtonban már hallott énekelni. Ezért gyorsan beillesztette az estjébe, hogy a végén énekeljek.

Nem készültem előre erre szombaton, előtte még a strandon voltam. Kiráztam a homokot a ruhámból, összefogtam a hajam... Szerencsére a táskámban volt egy korrektor és egy piros szájkontúr-ceruza. Ebből oldottam meg a "fellépős sminkem" az estére. Kifestettem a szám, aztán onnan letörölve egy kis pirosat, arcpír gyanánt magamra pacsmagoltam. Végül minden jól sikerült, az előadást élvezte a hallgatóság, az éneklésért is hálásak voltak, többen megköszönték. Az est után egy közös vacsora is volt, találkoztam egy tatai lánnyal Hannával, aki velem egyidős, és már 6 éve itt él Amerikában, mert kosárlabda ösztöndíjat kapott. Jó volt vele beszélgetni, és közös ismerősre is találni, mert kiderült, hogy soproni évfolyamtársa nekem Győrben volt csoporttársam. Akár hajnalig is tudtam volna beszélgetni, olyan jó hangulatú volt a vacsora,és izgalmas történeteket hallottam, de azért éjfélkor hazamentünk, mert vasárnap várt még ránk egy kis feladat.

A többes szám itt Katát és Gergőt illeti, akikkel már nem ez az első közös fellépésünk. Az alapfelállás: ők táncolnak, én énekelek. Ez egyre jobban fejlődik, mert most már Katával duetteztem is, és én is beszálltam a tánctanításba. A bemutatáshoz még kéne egy-pár menő mozdulat, fejlettebb mozgáskoordináció, ja és egy legény aki forgat :)

Itt a képen Kata az egyik floridai kislányt, Emmát öltözteti. A daytonai beach-i néptáncos kicsik és az orlandoi magyar iskolások is készültek táncos előadással, ügyesek voltak és jókedvűek. Örültem, hogy mi is népviseletben voltunk Katával, bár ettől rögtön "fontosembernek" néztek minket a látogatók és tőlünk kérdeztek sok dolgot a rendezvényről is. :) Nagyon szép idő volt, és a rendezvénynek igazi családi nap hangulata lett. Ugyan bent is volt helyszín, de sokan kint a parkban beszélgettek, ettek, vagy éppen néptáncot tanultak tőlünk.

Hétfőn már nem volt semmi fontos feladatunk. Katával egy kis városnéző túrát tartottunk, és aztán a strandra mentünk D-vitaminért. (Autó nélkül nehéz ezeken a helyszíneken boldogulni, így sokat Ubereztünk. Nem is tűnt messzinek a part a térképen, de gyalog 2 órára írta a házunktól.)

A pici belvárosi részben találtunk egy bakelitlemez boltot, és pár régiség üzletet is.



Az üzletben felkerült a falra egy Magyarország gombostű is, ezek szerint mi voltunk az elsők akik betévedtünk lemezeket mustrálni.



Daytona Beach nagyon épít a nosztalgiára, kicsit úgy mint a Balaton. A "Világ leghíresebb strandja" felirat is inkább a hetvenes években készülhetett, akárcsak a mellette álló épületek.

De azért az óceán nem tud elavulni, nagyon szép volt és a kék éggel egybeértek a hullámok. 

Igen az ég ilyen valószínűtlenül kék, amennyire a képeken is látszik. És a nap is erős volt.  Én béreltem egy nagyon drága napernyőt (20 dollár!),  de ennyit megért az esti nyugalmam, mert utálok viszketni és amúgy sem tudok lebarnulni.

 Békés volt az óceánpart, nem volt tömeg sem. Ami furcsa volt az európai tengerpartok után: itt az emberek odamennek nekik teljesen idegen napozókhoz beszélgetni, mindezt déli tűző napon. Vagy pont valami missziós napot fogtunk ki, de először egy apuka a szótlan tinédzser lányával akart velünk Jézusról beszélgetni. Aztán jött egy pár, akik a hitünkről akartak kikérdezni. Kata ezeket már messzebbről kiszúrta mondta is: ezek idejönnek figyeld meg. Nekünk nem volt kedvünk vadidegenekkel megosztani a világnézetünket és hitünket. Ez annyira furcsa itt! :D

 Aztán kaptam egy szórólapot egy joviális bácsitól, azon pedig egy ima állt, dióhéjban: elismerem hogy bűnös vagyok és követlek Jézus, mert ez az egyetlen útlevél a mennyországba! 

Mikor a következő öreg fazon is kiszúrt minket akkor mondtuk hogy turisták vagyunk (hagyjonmárbékén). De sajnos Kata elmondta hogy Magyarországról vagyunk, erre ő meg elkezdett sorosgyörgyözni (úgy látszik ez nemcsak otthon divat), meg politikai konspirációkat magyarázni, de szerencsére viszonylag hamar elment, mert észrevett 3 másik fiatal lányt a közelben, gondolom nekik meg az ufókról vagy a hitéről beszélt, de 3ból 2 látványosan nyomkodta a telefonját a szónoklat alatt. Az utolsó alak már csak sörözni akart velünk, de mivel nem voltunk elég lelkesek, fejébe vette hogy még nem vagyunk 21 évesek, ezt rá is hagytuk. Békésebb volt inkább bemenni a vízbe.

Kivéve amikor a vízimentő csaj sípolt hogy kifelé, gondolom nem nekünk szólt, de olyan ijesztően lengette a zászlaját, hogy inkább kijöttünk.


 Amikor a nap kezdett elfáradni, elautóztunk a világítótoronyhoz, ami egy teknősmentő központ is, valamint ott van egy manátusz nemzeti park. Sajnos annyira nem kecses állatok hogy kiugráljanak a vízből, így egyet sem láttunk. De a hely nagyon békés volt és gyönyörű, azon a stégen tényleg nyugalmat találtunk, anélkül hogy megtérítettek volna Jehova tanúi :)
Egyedül a pelikánok repdestek a fejünk felett, és láthattam egy igazi floridai naplementét. Kb. 5 méterre tőlünk egy pelikán a hónalját szellőztette, vagy a tollait szárította, de viccesen nézett ki.


 Elképesztő az állatvilág egyébként. Az hogy manátuszok élnek itt, már elég boldogsággal tölt el, de az hogy véletlenül a hídról lenézve egy szabad, vízből kiugró delfint láthattam-megfizethetetlen élmény.

Utolsó kép:

Erre laktunk!