A hosszú hétvégén elkíváncsiskodtam Párizsba, kifele PCR teszttel, de hazafelé már a világjegyemmel (oltási igazolás) jöhettem. Ugyan május van de Párizs annyira tisztelettudó volt a magyar irodalommal szemben hogy az Ady szerű ősz-arcát mutatta be nekem, nehogy már az "
Im wunderschönen Monat Mai" német romantikáját keressem a franciáknál. (Olyan gyönyörű az a Schumann dal, hogy ide azért belinkeltem, meg ezt dúdolgatom szarkasztikusan már egy hónapja a budapesti vagy párizsi esőben.)
Azért a felhők nem szegték a kedvem, és néha még a nap is kisütött az 5 napig tartó szakadó eső előrejelzések ellenére. És mindeközben csak egyszer sikerült megázni. (Napszemüveg rajtam általában inkább a vakító felhők miatt van, nem a napsütés miatt. )A Párizsi Magyar Intézet egy új kiállítással rukkolt elő, és én pont a megnyitót megelőző napra időzítettem az érkezésem. Így találkozhattam a kurátorral Barki Gergellyel, aki elmesélte pár festmény izgalmas felkutatását. Lényegében kincsvadászat a munkája, most a 20. század elején Párizsban élő magyar kubisták műveit kutatja. Nagyon jól volt ütemezve a kiállítás, mert pont aznap nyithattak ki újra fél év szünet után a kulturális intézmények Franciaországban.
A teraszok is kinyitottak végre, érezhető volt a levegőben a megkönnyebülés, és rögtön ellepték délután az utcákat a kint ücsörgő, eufórikus párizsiak. Olyan szépek a kis körasztalok és székek, időtlenek, nem követnek semmi divatot csak őket követi a világ. Elég irigylésre méltó kávézónak lenni az Eiffel torony környékén. Persze a cappucinó 7 Euró arrafelé, jól meg kell fizetni a kiváltságos ücsörgést. Ezen a képen is látszik, hogy a székek mind az utca felé fordulnak, nehogy bárki lemaradjon a korzón történő eseményekről. Az első kép reggel készült és egy kisebb utcában, így sikerült emberek nélkül találnom.
Reggelente hosszú sétákat tettem, elmentem a Luxemburg-kertbe, megkóstoltam mindenféle csinos péksüteményt, és főleg bámészkodtam, bementem néhány templomba (A Notre Dame még zárva lesz egy darabig, de például a Saint-Sulpice belülről félig felállványozva is nyitva van napközben) és a parkban a petanque-ot játszó embereken csodálkoztam.
Ez itt egy croissant framboise, az élénk színei ellenére természetes íze van, és málnalekvár van benne. De a kedvencem a pain au chocolat volt. Kb 1 Euróért lehetett venni szinte mindenhol a pékségekben. Na meg a roppanós, morzsázós és kényelmetlenül ehető hagyományos croissant. Talán a legjobb utcán enni menetközben, mert akkor a morzsákat előzékenyen leviszi a szél a ruhámról. Szeretem a hétköznapi utcákat, amiket áthat egy város hangulata. Persze a híresebb helyekre is elmentem, és végre hosszú idő után múzeumban is jártam. De erről a következő fejezetben írok, mert már túl sok lesz a kép.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése