2016. november 22., kedd

New York 2.

 A szép idő után megmutatta a város az esős oldalát is. Reggel találkozót beszéltünk meg ismerőseinkkel, akik erre a délelőttre szabadnapot vettek ki. Szerencsére egy bérelt autóval (ami úgy működik mint Pesten a bérelt bubi bicikli) értünk jöttek a Brooklyn metrómegállóhoz, de annyira esett, hogy addig is a Starbucksban vennem kellett egy kávét, hogy fedél legyen a fejünk fölött. Persze ezt meg is bántam, mert a rossz idő miatt nem annyira lehetett az utcán flangálni, és ehelyett elmentünk egy hangulatos brooklyn-i európai kávézóba. Ahol igazi cortado és cappucino készül... Az egyik kávégépüket meglátva eszembe jutott Péliföldszentkereszt, és Géza testvér kávézója plusz a cappucino-ja . Aki otthon van és arra tud kirándulni igyatok a kedvemért egyet :)


Szóval beszélgettünk én pedig inkább egy különleges teát próbáltam ki, mert nem szeretem túlzásba vinni a koffeint. Pedig ég és föld az olasz kávézó és egy Starbucks! Vicces hogy Magyarországon milyen presztízse van ennek a márkának, itt meg minden második bokorban van egy, és nagyon "átlagos".

Aztán az ég tisztább lett és nem esett többé, viszont igazi felhőkarcoló élményt produkált az időjárás. A Brooklyn híd felé majdnem szuperhős lettem, de a repülés nem tartott ki egy egész híd távolságon, úgyhogy aztán gyalog átkeltünk a hídon.  És hopp, megint Manhattenben találtuk magunkat.

 Méghozzá nagyon közel Chinatownhoz, úgyhogy kicsit arra is körülnéztünk. Aki éhes tényleg érdemes ott enni, hiszen negyed áron vannak az ételek az átlagos manhattani árakhoz képest. De mi már jóllakottan értünk oda, még sajnáltam is kicsit, hiszen velem volt egy perfekt mandarin tolmács :) Arra nem is beszélnek angolul a kínaiak, mintha egy teljesen más világban élnének a város közepén... Beléptünk egy buddhista kolostorba is, egy kedves kínai szerzetesnő rögtön beszélgetni akart, Binget tibetinek engem meg orosznak nézett, s miután kiderült hogy nem így van, akkor is úgy gondolta hogy Oroszország mar közel van Európához, emiatt lehetek orosz. Ebből a beszélgetésről csak utólag értesültem, jelenleg annyit értettem a párbeszédből hogy Magyarország ("Shongjali") barát("pongjo"), meg a köszönések.
Egy apró helyet kerestünk ahol elvileg nagyon finom tarlórépa sütemény van és egy kisablak néz az utcára, ez a hely ahol venni lehet. De nem találtuk meg, majd legközelebb. Aztán már a sok gyaloglásban elfáradva visszametróztunk a szállásunkra, és aztán este Bing egy volt MIT-s évfolyamtársát látogattuk meg. Most született babájuk, úgyhogy a 10 hetes kislányt a kezembe is tették, ő meg szépen elaludt, míg mi beszélgettünk, sajtot ettünk és boroztunk. Aztán énekeltem is, a babának tetszett a népdal, aztán kiderült hogy Karen férje egy operaszerető ember, úgyhogy még egy kis Mozarttal zártuk az estét.  
Durva hogy még 2 hete van a szülési szabadságból, aztán hagyhatja a babáját másra... Itt ez a szokás.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése