Már jó ideje nem vagyok New Yorkban, de a sok tennivaló és utazás közepette nem tudtam leülni, hogy megírjam az utolsó részt.
Szerencsére egy napsütéses meleg őszi napot fogtam ki az utolsó napon, ekkor meglátogattam a Metropolitan opera épületét is. Már jól ismertem ránézésre a helyet, így könnyű volt megtalálni. Bár Lincoln Center néven kell megkeresni a térképen.
Az épületbe be lehet sétálni, este éppen a Bohémélet ment, Anna Netrebkoval, de akkor én már a buszon ültem Washington felé. Bár kétlem hogy utolsó nap erre lehetett volna jegyet varázsolni.
Nem baj, az biztos hogy még jövök ebbe a városba, és akkor felkészültebb leszek, mondjuk egy operajeggyel a zsebemben jövök. Bent azonban ismerős arcokat láttam a falon, ez afféle dicsőségtábla, a híres tagok arcképcsarnoka. Itt Cheryl Studer látható, akinek tavaly nyáron részt vettem a mesterkurzusán Ausztriában. Szép emlékként őrzöm a nála eltöltött órákat. Most elküldtem neki ezt a fényképet is.
Persze Marton Évát is sikerült megtalálnom, egy kis keresgélés után. (Aztán rájöttem hogy ABC sorrendben vannak kint a művészek.)
Nagy elismerés itt énekelni, ez a hely az operaénekesek Mekkája. Ha lehet ilyet mondani. Én már elzarándokoltam ide, már csak énekelni kell benne. Majd legközelebb :D
Egyébként nemrég volt egy koncertem Clevelandben, lesz arról is egy iromány, csak el ne feledjem. A MET souvenir boltja azonban túlságosan giccses volt és drága. Nem vettem semmit. Helyette emlékbe elhoztam a rádióból szóló méregáriát Netrebko-val. És ezt itthon is meg lehet hallgatni.
Viszont a híres Juilliard School is az operaház mellett van, és annak a boltjában igazi kincsekre leltem. Annyi kotta van, és annyi féle, hogy nagyon könnyű lett volna otthagyni az összes pénzem. Sajnos vagy szerencsére, nem volt annyi időm, mert utaztunk haza és még a Times Square-t és a Central Parkot is meg akartam nézni. Aztán rájöttem hogy mindent nem lehet, így maradtak inkább a felhőkarcolók, mert erdő és mókusok itt is vannak Potomacban.
Azért így is vettem pár kottát, de arra is gondolnom kellett, hogy onnantól kezdve cipelhetem a plusz kilókat a vállamon.
Ha valaki a Juilliardra szeretne járni, évente potom 42000 dollár a tandíj. Persze azért vannak ösztöndíjak is, de általánosságban Amerikában az oktatás sehol sem olcsó. Ez "csak" egy zenei intézmény, ennél a Harvard és a többiek még drágábbak.
De az orvost is jobb itt elkerülni. Egyik ösztöndíjas barátnőmnek megfájdult a foga, 400 dollárt ott is hagyhatott a fogorvosnál, mint tömés pótlás. (És a biztosító csak 150 dollárral járult hozzá.)
Szóval ha valami komolyabb dolog jön közbe, lehet olcsóbb venni egy repülőjegyet Magyarországra.
Találtunk egy ingyenes kiállítást, közel a Central Parkhoz. Még örültem is, aztán rájöttem azért ingyenes mert ezért senki nem fizetne... Viktoriánus korabeli nem túl művészi festők készítettek portrékat elhunyt kisbabákról. Ez akkor egy iparág volt, hiszen különben semmi emlékük nem maradt volna a kisgyerekről.
Nem túl szívderítő. A következő teremben meg megspékelték ezt a daguerrotípiával, ahol a halott személy van lefotózva, mintha élne...
Elég morbid. De legalább kint szép idő volt így hamar kijöttünk. A képen egy hangulatos streetfood helyen vagyunk.
Aztán a Central Park kimaradt, azt majd tavasszal nézem meg. Helyette a Times Square volt az utolsó látnivaló, a vizuális ingerek dömpingje. Minden sarokról 8 reklám villogott a szemembe, és hirdette a boldogság titkát. Palvin Barbit is láttam 6 méteres nagyságában amint fogalmam sincs mit reklámozott.
Sajátos hangulat volt, élveztem, de elég is volt annyi amennyit eltöltöttünk a téren.
Ennyi sok élménnyel megpakolva mentünk végül haza este, de előtte még megköszöntük a vendéglátást manhattani barátunknak, és vacsoráztunk vele egyet egy jóval csendesebb és meghittebb helyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése