Eszter a világban

   Két hete vagyok Rómában, és még október végéig itt is leszek egy ösztöndíjjal. Szinte hagyomány, hogy távol az otthontól írni kezdek, picit magamnak is eltéve emlékbe a hangulatokat és élményeket. De így a kíváncsiskodók is betekinthetnek a mindennapjaim egy kis szegletébe. :)  Az első 24 órám a városban nagyon intenzív volt, pára, forróság, lelassult nyári olasz élet fogadott, ahol az éjszakákban elevenednek meg az emberek. Szerencsére pont érkezésem után Miriam Albano barátnőm a római opera rendezésében szabadtéri előadáson énekelt a Circo Massimo színpadán. Meghívott az előadásra, Rossini: Sevillai borbély volt a terítéken. És milyen ínyenc csemege volt, az olasz szereposztás szövege érthető és jól hangsúlyozott volt, a dallamok pont úgy voltak formázva ahogy a szöveg kívánta, és a tekintetek éltek. Az anyanyelvi éneklést nehéz reprodukálnia egy külföldi társulatnak, ilyenkor érződik igazán. Érdekes volt az elővigyázatosság, a távolsággal felállított széksorok. Neke...

Szeptemberben Bécsbe költöztem. Nem éreztem olyan nagy változásnak, mert nem kellett messzire utazni, és mindent bőröndökbe bepakolva világgá menni. De mégis más a hangulata ennek a városnak, más illatok szállnak a levegőben. Alpesi szél, hársfa, kávé és egy kis dohos cigarettaillat. Ha egy parfümbe zárnám az itteni kilencedik kerületet akkor ezeket az összetevőket tenném bele. Eddig főleg zenészekkel barátkoztam össze, egy bécsi Pázmáneumos Ars Sacra koncert kapcsán- remélem máskor is lesz alkalom egy kis együtt éneklésre, muzsikálásra. Azért még nagy a kontraszt Budapesthez képest, ahol mindig régi ismerősökbe botlok a villamoson. De az ilyen időszakok is fontosak, valahogy intenzívebben vagyok saját magam társaságában. Na és még jobban értékelem mikor a szeretteimmel lehetek. :) Apróságok a mindennapokból : -a kávé ára kb. 1000 Forint mindenhol Inkább ki is hoztam egy kávégépet, mert néha jó érzés beülni egy hangulatos kávézóba, de megnyugtat a tudat hogy mostantól otth...

Mikor már azt éreztem hogy sosincs vége ennek a szutyok időnek, az égből elém pottyant egy lehetőség, hogy elutazzak január végén a Maldív-szigetekre. Egyébként tervek nélkül már benne volt a gondolataimban, hogy el kéne menni most télen egy meleg helyre, de nem konkretizáltam semmit. Ekkor jött a visszautasíthatatlan last minute ajánlat, hogy egy ismerős baráti társaság oda megy egy hétre és ha van még repülőjegy, akkor beférek a csapatba. Mindezt két nappal az utazás előtt. De volt még hely a repülőn, sőt olyan szerencsés módon, hogy az utolsó sorban, és nem ült mellettem senki. Így kényelmes szunyókálással telt a hosszú repülőút. (Egyébként visszafelé is ugyanilyen szerencsém volt, megéri az utolsó sorban foglalni jegyet, mert elölről töltik fel a gépet.) Át sem kellett szállni, csak a maldív fővárosban egy pici hidroplánra, ami volt kb. 15 férőhelyes és még 20 percig repített minket egy szigetre. Már ekkor elvarázsolt a víz kéksége, és a sok korallzátony. Egyébként ...

Egy időutazáson vehettem részt a napokban. Miszla olyan hely, ami már régóta csalogatott. Először is a művészi fotók keltették fel a figyelmem pár évvel ezelőtt, amik az ott megrendezett barokk zenei kurzust mutatták be- de nem csak a "szép helyszínen szép fotók" evidenciája, hanem egy különleges látásmód is jelen volt a képeken. (Azóta megtudtam hogy Grossmann Willy képei voltak.) De mindig a hangszeresek kiváltsága volt ez a kurzus. Énekesként meg csak irigykedtem, de közben egyre jobban vonzott hogy kicsit újra nekiálljak hegedülni. Így ez a januári barokk hegedű kurzus  jókor jött ösztönző lehetőség volt hozzá - és nagyon ki szerettem volna próbálni a régi stílusú hegedűt is.  (A mai hegedűk és az akkoriban használt hangszerek között vannak eltérések, és a vonó is más kialakítású.) Nagyon élveztem a kezembe venni egy ilyen érzékeny és meleg hangú hegedűt, amit Tóth Mónikától (a kurzus tanárától) kaptam kölcsön erre a pár napra. Napról-napra egyre jobban m...

Szeretem az adventi időszakot. Idén mondjuk pont rövidebb mint általában, de nem baj, mert a karácsony a legjobb dolog decemberben. És még nem nekem kell a háztartást üzemeltetni, ilyenkor a szüleimnél töltöm a Szentestét. Úgyhogy elég kényelmes így ünnepelni.  A korábbi hetekben énekeltem koncerten a Simpliccissimus tagjaiból álló zenészekkel, Vivaldi és Purcell dalokat. Később még lesz velük egy izgalmas projektem, márciusban Purcell: Dido és Aeneas operájában fogok énekelni. Már alig van jegy a Müpában  az előadásra, úgyhogy érdemes most foglalni a Szerelmes királynő című darabra.  Nemrég a Hétvégi belépő vendége is voltam, itt  meg is lehet nézni a videót.  2 Kodály dalt énekeltem Tálos Viviennel (ez mindig olyan bonyolult- ha zenész lennék, mondhatnám "játszottunk" de ilyenkor az "énekeltem és Vivien pedig zongorázott" a pontosabb kifejezés...)  Már nyolcra ott kellett lenni a stúdióban, szóval a tévé kemény műfaj :D A sminkesek azt mondták, h...

Mielőtt elhalványodna az emléke, gyorsan írok Clevelandről is. Ez volt a mostani utamnak a fő állomása. Tavaly már jártam itt, erről az élményeket a  blogomon el is lehet olvasni.  Igazából az volt az idei meghívás előszobája, mert akkor már hallottak énekelni a magyar kongresszus szervezői. Nagyon jó volt visszatérni. Idén a magyar zenén volt a hangsúly, azon belül pedig leginkább Kodály Zoltán munkásságán. A zongorista partnerem Detroitból érkezett, így csak röviddel a koncert előtt találkoztunk először. Persze ezt megelőzte egy hosszú levelezés, kotta egyeztetés, programválasztás. De mindketten külön készültünk fel. Szerencsére egy nagyon szimpatikus, csupaszív ember Balla Zsuzsi, így nem volt gond az egymásra hangolódással. (Mert persze amint találkoztunk, belevetettük magunkat a próbákba.) A közönség nagyon befogadó volt, jól vették még a modernebb, kevésbé harmonikus dalokat is, de ezek mellé népdalt és zongoramuzsikát is csempésztünk. Másnap délelőtt besegítet...

Ez a mókus nem tanulta meg hogy fotózás előtt ajánlott megállapodni, így némi bosszúsággal viseltetett irántam, mert nem volt nálam semmi ehető. Bár jobb is nem etetni a városi vadakat, ezt a metróban vicces plakátokkal is nyomatékosítják valahogy így: "Egy igazi New Yorker tudja hol egyen jót. A városi mókusok/mosómedvék is. Kérjük ne etesd őket." Éppen útban voltam Monica egyeteme felé, ahol este a diákok koncertet adtak. Vagyis a mellettük lévő hatalmas episzkopális templomban volt az esemény. Kalandos utakon találtam meg az odavezető utat, egyszer rossz állomáson merészkedtem ki a felszínre, de inkább visszamenekültem a metróba, minthogy átvágjak a Google maps által ajánlott harlemi No-go zónán. :D Nem volt annyira vészes, csak totál tanácstalanul a telefon képernyőjére meredve úgy éreztem, hogy még a budai Várban is elsőszámú célpontja lennék egy odatévedt zsebesnek. Ekkor azt is éreztem hogy valaki követ, ezért csak az utolsó pillanatban szálltam fel az érkező met...