New York 1.

Nos elérkezett az idő hogy erről is írjak. Annyi képet szeretnék mutatni, hogy nem  is fogok elférni egy bejegyzésben, az itt közzétett képek csupán az első nap élményei.

Busszal mentünk New Yorkba, tőlünk kb. 4 órás az út  és viszonylag könnyen elviselhető. Korán reggel indult a busz, ennek köszönhetően 3 órát még aludni is tudtam odafelé.  Csodálatos idő volt, sütött a nap, még szerencse, hogy nem a téli kabátomat hoztam. Már az első pillanatokban, ahogy megérkeztünk, megéreztem Manhattan mással össze nem hasonlítható lüktetését.

Nem érkeztem elvárásokkal, csak hagytam, hogy elfogulatlanul érjenek az új benyomások. A biztonság kedvéért pár jó tippet elolvastam a buszon (volt Wifi is), ha esetleg "unatkoznék". Persze erre nem került sor, de Travellina blogja adott azért jó ötletet :)

Az első napunkon Bing régi barátjánál és családjánál szálltunk meg.Van igazság abban, hogy New Yorkba akkor mindenképp el kell menni, ha van ott ismerős. Így egy helyi szemével is ránézhetünk a környékre, ami nagyon izgalmas és hasznos is. Így találtunk rá egy laoszi étteremre, ami hihetetlenül finom volt, de valószínű eszünkbe sem jutott volna odamenni, ha nem hívják fel rá a figyelmünket a barátok. Ezen a képen 3, pontosabban 4 csemete is látható, mert Brian az eb, a legidősebb gyerek a családban. De tényleg. Ezt úgy kell elképzelni hogy este Brian ugat a kis fészkében, hogy takarják be aludni...

A képek jórészt azon a környéken készültek, ahol laktunk, a Hudson folyó partján, az üzleti negyedhez nagyon közel. Sok jómódú kisgyerekes család lakik arra, és persze kutya.

A következő képen egy híres szobor látható, persze mindenki ismeri. Elolvastam Travellina utazási blogjában, hogy egy ingyenes kompról is meg lehet csodálni a szobrot, és akkor még a hosszú biztonsági ellenőrzést is elkerüljük, ami a szobor talapzatánál zajlik. Így hajóról, a Statham island felé én is köszöntem a Szabadságnak. A hajón érdekes arcok is voltak, 2 zavaros tekintetű fiatalember éppen találkozni ment a Statham szigeti dílerrel, és ezen veszekedtek hangosan hogy ki megy be hozzá. Hát nem lehet túl szívderítő az a városrész, így inkább kompfordultával vissza is hajóztunk Manhattenbe.

Este viszont váratlan találkozás ért. Valeriával mentem megbeszélt találkozóra, őt Bécsből ismerem, és most ideköltözött. Mikor rá vártam először egy magyar szalámit találtam egy boltban, aztán a következő üzletben egy 6 éve nem látott pesti ismerősömre köszönhettem rá. Nagyon meglepődött mikor a nevén szólítottam. (Persze úgy tettem mintha a telefonomba szólnék, és ha rám néz akkor igazam van, de ha nem ő, akkor sem tűnök őrült hasonmásvadásznak.)

Viszont tényleg ő volt, így beszélgettünk kicsit, most Hawaii-on lakik, de modellkedni még szokott New Yorkban. Úgyhogy egy új fejezettel gyarapíthattam a véletlen találkozások-egy falu a világ sorozatot.

Itt pedig Valeria, kolumbiai operaénekes társam. Bécsből ismerjük egymást.

Legutóbb nyáron, Kiskunhalason találkoztunk. Most meg New Yorkban.

Claudia Visca kapcsán lettünk barátok és a nyári kurzuson szobatársak is voltunk.

Egy érdekes történet: Halason elvesztette az iPhone6-ját. Egyszerűen eltűnt, miközben biciklizett haza. Még visszament, többen kerestük, hívtuk, de kikapcsolt.. Éjjel még egy hatalmas vihar is volt, fákat döntött ki. Elkönyveltük hogy a telefon nem lesz meg, valaki ellopta, de ha nem akkor meg az özönvíz tönkretette. Azért a rendőrségen jelentette az eltűnést.

És most 4 hónappal később megtudtam a történet folytatását. Jó 2 hónappal az elvesztés után a rendőrség hívta a magyar házigazdánkat, hogy valaki megtalálta a telefont és leadta. Addig kint volt a sínek alatt a pusztában. És semmi baja nem lett. De hogy jutott vissza a telefon Valeriához? István elvitte a telefont Bécsbe, ahol Valeria barátja Camillo megkapta, és mikor ő ment haza Kolumbiába, odaadta Valeria anyukájának. Szóval már csak pár hónap és megint meglesz a telefon. :D