Eszter a világban

Második belga napomon Brugge-be vonatoztam. Erre a városra voltam a legkíváncsibb, az UNESCO is a világörökségek listájára tette.  Elég komótosan sétáltam ki a belvárosi pályaudvarra (napsütéses időben a fotózás lelassít), de szerencsére minden órában megy 2 vonat is arrafelé.  Az nagyon tetszik Belgiumban, hogy minden elérhető távolságban van, és a vonatközlekedés is kiváló. A maszkviselés még kötelező a zárt terekben, úgyhogy ez az egyetlen kényelmetlenség. Furcsa milyen hamar megszokjuk a jót, Magyarországon már mindent szabad a többi európai országhoz képest, egészen elneveletlenedtünk,  a  sok szabályt magunk mögött hagyhattuk. A kérdés persze hogy meddig :( A pályaudvar gyalogos távolságra van az óvárostól, csak elkezdtem követni az embereket és könnyen megtaláltam amit kerestem. Először egy apátság kertjében kötöttem ki, itt kezdődött és végződött a városnéző napom. Valamiért olyan megnyugtató és pozitív kisugárzása volt a helynek. Egy nagy belső udvar volt fákkal, középen templ

Amikor már elviselhetetlenül hosszúnak éreztem a forró napokat, kinéztem magamnak egy hűvösebb úticélt - Brüsszelt. Furcsamód nem turisztikai videók hozták meg a kedvem, hanem dán filmes lelkiállapotomban - az árvíz. Azért nem vagyok katasztrófa turista, a helyzet konszolidálódott augusztusra, mikor befoglaltam az utamat, de mindenképp borúsabb, hűvösebb az éghajlat mint nálunk. Míg mi június-júliusban a konstans 35 fokkal küszködtünk, nekik az özönvízszerű esővel gyűlt meg a bajuk. Az időm nem volt hosszú, csak hétfőtől csütörtökig voltam kint, de az alatt lesétáltam jó 60 km-t és 3 várost is meglátogattam.  Először Brüsszelbe megérkezvén az Atomiummal kezdtem, mint retró túra, ez kicsit kiesik a várostól, úgyhogy metrós kirándulással kezdtem a belga napokat. A metróban az az érdekes hogy nem a házakat látom, hanem az embereket. Ahogy egyre több bevándorló hátterű ember száll fel a kocsiba, akkor érezni hogy kifelé haladunk a drágább belvárosból. De mindenki nagyon kedves és előzékeny

 Kezdenek elhalványulni az emlékeim a legutóbbi utazásomról, úgyhogy az elmaradt ígéretemet még most bepótolom.   Már pénteken el akartunk menni múzeumba, de helyette az Eiffel torony új attrakcióját néztük meg, azt remélve hogy nem lesz tömeg- de nem nyertünk. Egyébként nagyon látványos 3 dimenziós installációt telepítettek a kilátópontra.  Nem szerettem volna kivárni az elrettentő sort, így nem készült rólam szakadék szélén ácsorgós turista fotó. Egy ismeretlen lányt azért lefotóztam, így látszódnak a csalóka szögek is (hogy miként születik az illúzió). A középről tökéletes kép nem az enyém, mert nem tolakodtam oda a sor elejére, de ilyet könnyen találni az instagramon. A montázsom jól ábrázolja a valóság és az online világ közti szakadékot. Lehet ez volt a művész célja is? Egyébként a párizsiak kissé frusztrált népség, és nagy örömmel tapasztaltam hogy ők nem a turistákkal gorombák- hanem egymással is! De inkább felpezsdíti őket egy kis perpatvar, nem zuhannak össze a kritikától, ha

A hosszú hétvégén elkíváncsiskodtam Párizsba, kifele PCR teszttel, de hazafelé már a világjegyemmel (oltási igazolás) jöhettem. Ugyan május van de Párizs annyira tisztelettudó volt a magyar irodalommal szemben hogy az Ady szerű ősz-arcát mutatta be nekem, nehogy már az " Im wunderschönen Monat Mai " német romantikáját keressem a franciáknál. (Olyan gyönyörű az a Schumann dal, hogy ide azért belinkeltem, meg ezt dúdolgatom szarkasztikusan már egy hónapja a budapesti vagy párizsi esőben.)  Azért a felhők nem szegték a kedvem, és néha még a nap is kisütött az  5 napig tartó szakadó eső  előrejelzések ellenére. És mindeközben csak egyszer sikerült megázni. (Napszemüveg rajtam általában inkább a vakító felhők miatt van, nem a napsütés miatt. ) A Párizsi Magyar Intézet egy új  kiállítással rukkolt elő , és én pont a megnyitót megelőző napra időzítettem az érkezésem. Így találkozhattam a kurátorral Barki Gergellyel, aki elmesélte pár festmény izgalmas felkutatását. Lényegében kincsv