Rendezvények

Hétvégén már elkezdődött az ötvenhatos rendezvények sorozata. Már korábban is volt egy Taste of Hungary borvacsora, kiállítás, és filmvetítések, de a fő attrakciók október 16-ra voltak ütemezve a Nagykövetség tájékán. Egy új szobrot avattak  fel a városban, ami a "Pesti srác" nevet viseli. A helyszín pedig a leendő követségi épület előtti kis tér. Az új Nagykövetség valójában jóval patinásabb kúria lesz mint a "régi", ami a  hetvenes évek szocreál balatoni luxusát idézi. Hát akkor épült, és akkoriban tényleg az képviselte Magyarországot, de az idők változnak. Ami pozitívum a régiben, hogy egy gyönyörű park mellett áll, közel az erdőhöz, mégis a városban. (Washingtonban sokkal több zöldterület van mint amit én megszoktam egy városban, meg persze fővárosi őzek és mókusok.) De mostantól kezdve a Fehér Ház lesz közelebb, ami nem elhanyagolható szempont egy diplomáciai intézménynél. Ezen a képen rajtam kívül látszik a fess enteriőr is.

Ilyen szép a tárgyalóterem. Lelki szemeim előtt egy koncert helyiségnek képzeltem el. És középen, az épületben van egy széles csigalépcső, 3 emelet magasságig, és középen egy kristálycsillár lóg le. Mesebeli hely.

Szóval itt került sor (kint) a szoboravató ceremóniára. Én már előtte nap reggel is ott voltam, a főpróbán, ezért vannak egész jó képeim a koszorúkról stb. Ez élesben már nem lett volna könnyű feladat, az emberek tömegén átkelni, megspékelve egy teljes népviselettel, ami 12 méter tömött alsószoknyát tartalmaz.

 A szobor becsomagolva egész érdekes asszociációkat keltett. Nekem egy jegesmedve jutott eszembe, de valaki egy ennél bizarabb dolgot, egy német karlendítéses figurát látott ki a formából.

Egyébként a kíváncsiak kedvéért elárulom, hogy egy joviális mosolyú zászlólengető 14 éves fiú életnagyságú szobra rejtőzik a lepedő alatt.

A feladatom itt az volt, hogy énekeljem el a himnuszokat. Mind a kettőt. Úgyhogy az amerikai himnuszt életemben először nyilvánosan rögtön egy ilyen rangos eseményen próbáltam ki.
Szép megemlékezés volt, és sokan eljöttek, pedig reggel fél tízkor kezdődött. De aznap még várt rám pár himnuszéneklés, úgyhogy annyira nem lazíthattam, hanem időre (11re) mentem a templomba, ahol havonta egyszer (pont aznap) magyar nyelvű mise van. És erről nem maradhattam le, hiszen elvállaltam egy kántor-helyettesítést. (A kántoruk hazament a rokonokhoz Magyarországra októberben.) 

Nagyon örültem hogy mellém ült két tapasztaltnak tűnő idős hölgy, akik majd (gondoltam én) segítenek hogy mikor kezdjem el az énekeket. Ebből lett egy kis probléma, mert a miserend énekein kívül magyar egyházi énekek is voltak szép számmal, így az Isten báránya helyett az "áldozós" dalba kezdtem bele, (a mellettem ülő hölgy biztatására). Aztán a végén mondta hogy ő sosem szokott énekelni, mert nincs hangja így kár hogy tőle kérdeztem. Nekem meg persze tudnom kéne ezeket a dolgokat, de más csinálni, mint csak követni valakit és énekelni. Na most engem követtek, ezt még gyakorolni kell...

Aztán a mise után mindig van egy közös kávézás, beszélgetés a többiekkel, szerencsére ők meg voltak elégedve a teljesítményemmel, sőt szegény pap kért elnézést hogy nem tisztázta az énekeket korábban. De nem maradtam sokáig, mert ki kellett mennem a repülőtérre Feke Pálért.

Ez negyven perc kifelé a városból ha nincs forgalom. Szerencsére a tömeget megúsztam, helyette várhattam Feke Pálra egy jó órát ,de erről nem ő hanem a határvizsgálat tehet...

Aztán vissza a városba, először a hotelbe, majd a gálaest helyszínére próbálni.

A Mellon Auditórium egy gyönyörű helyszín, itt most az én képeim vannak, amik kicsit sötétek és nem profik, de láthatóak a terített asztalok.

Később tele lett fontos emberekkel, akik beszédeket mondtak és ott ismét elénekeltem a himnuszokat. Ez még nagyobb izgalomfaktort tartogatott mint a reggeli.

A beszédek után következett Szentpéteri Csilla koncertje, elég látványos koncerttel készült, csak erre az alkalomra. Az Elindultam szép hazámból dalt itt Feke Pállal énekeltem. Nagyon hálás közönség volt, jó érzés volt nekik énekelni.

A Bocskai rádió alaposan tudósít az eseményről és a cikk végén a videó is megtekinthető a koncertről,valamint az amerikai himnuszéneklésem is ott van.

Közben én is lefotózkodtam a híres címlappal, valahogy a Freedom fighterre is szoknya került, így még jobb lett a kompozíció.

Kb 11-kor indultunk haza, én sokáig a színfalak mögött a zenészekkel beszélgettem,s közben beleláttam egy megarendezvény háttérmunkáiba, ha kedvem volt akkor meg kisétáltam az emberek közé akik az asztaloknál beszélgettek. Jó nap volt, izgalmas és fárasztó is persze...

De az utolsó képen megmutatom a titkos munkálatokat. Ennyi dobostortát kellett kivinniük a pincéreknek. Mert magyar ételek voltak, végre egy paprikás csirkét is ettem, persze elegáns köntösben. Ennek örömére én is elkezdtem főzni a pirospaprikámmal a héten. :)