2016. október 29., szombat

Mindennapok

A sűrű október végén most megint több szabadidőm van. Október 23-án még 3 helyszínen énekeltem, ami azért volt izgalmas mert az első esemény DC-ben volt, aztán kirobogtam Germantownba (4O perc) és aztán vissza DC-be a nagykövetségre. Mindezen események között volt 1-1 órám eljutni a célba, de szerencsére nem volt túl nagy forgalom azon a vasárnap. A Nagykövetség egy jó találkozási pont volt, mert minden magyarsághoz kötődő ember arra járt aznap és ott jöttem rá, hogy mennyi ismerősöm van már különböző helyekről. Ilyen stílusos piros-fehér-zöld párnák voltak a kinti részen az ünnepi fogadáson.

  Még a nagy ünnepség előtt volt egy magyar állampolgársági eskütétel, az egy zártkörű pici rendezvény volt, mégis ott szorult el igazán a szívem, pozitív értelemben. Három erdélyi származású magyar kapta meg az állampolgárságot. Köztük egy idősebb úriember, aki megkönnyezte, mikor a kezébe került az oklevél. Azt mondta szégyelli magát, hiszen férfiak ne sírjanak, de hát ezt el sem hiszi, olyan boldog... Azért voltam ott, hogy énekkel tegyem még színvonalasabbá a kis ceremóniát. De én is legalább akkora élményt kaptam ott, mint amennyit az erdélyi népdallal hozzá tudtam tenni.

De nemcsak népdalozom, hanem végre találtam egy nagyon jó klasszikus énektanárt is az egyetemen.
Sharon Christman a neve, a MET-ben is énekelt.
Ide kattintva meg is lehet hallgatni, ahogy az Éjkirálynőt énekli. Van benne energia, amikor tanít is, és még mindig megvan a szép hangja amikor bemutat egy skálát vagy zenei frázist. Már pár óra után nagyon sok technikai alapdolgot letisztázott. Például hogy hol van az ember nyelve mikor énekel? :D Leginkább ne legyen útban, de eddig mindig valami nagy problémának láttam ezt. Most rámutatott hogy miként kezeljem, és azóta sokkal szabadabban áramlik a hangom, és berezonálnak olyan üregek is amik eddig be voltak záródva. De a hang összefüggésben van a lélekkel, úgyhogy nem csak a racionális technikának köszönhető egy felszabadultság, hanem egyszerűen az új élethelyzetnek is. Ha itt dalra fakadok, nem a hibát keresik benne, hanem a szépet, és ebből a megközelítésből nyújt segítséget a professzor.

Közben nagyon szép őszi idő is van errefelé, meg színes levelek, patak, szikla stb. Itt egy pár kép erejéig ebből is mutatok.


 Itt pedig Marci baba és anyukája, akiket elkísértem egy oltásra. Elámultam,hogy milyen szép rendezett és barátságos egy gyerekrendelő itt.   Marci is bátran viselkedett, csak egy pillanatra háborodott fel, mikor a szurit kapta, de olyan ügyes volt a nővér, hogy tényleg csak egy szempillantás volt. Most viszont Magyarországra költöznek Marciék, közelebb a nagyszülőkhöz és barátokhoz, úgyhogy ez volt az utolsó amerikai napom velük. Remélem hamarosan találkozunk Magyarországon!


Néha mozogni is szoktam.  Ez egy lovasóra után készült, amikor boldog voltam, mert kivételesen a ló is mozogni akart. Korábban egy pöttyös és erősen vénülő lovat tettek alám, aki ha gondolt egyet csak megállt, és az Istennek sem akart elindulni. A lovak az otthon illúzióját teremtik meg, ahogy beszívom a poros lóillatot, rögtön komfortosan érzem magam. Persze nagy különbség van aközött amikor az ember csak úgy kedvtelésből a saját lova hátára pattan, vagy hogyha egy enyhén kedvetlen iskolalóra kénytelen ülni. És ami a legfurcsább: ezek a lovak abszolút nem értik az "angol stílust" annak ellenére hogy a felszerelésük úgy néz ki.
Én mint jól nevelt lovas, viszonylag elegáns          stílusban ülök a lovon, évek munkája, hogy a kezem stabilan de lazán a ló marja körül legyen ("nyakszirtjénél"),és nekem úgy tanították hogy ne "pumpáljak",  ne engedjem a kezem az égbe kalimpálni...
Itt meg folyton az a bajuk hogy emeljem feljebb mint egy cowboy, aminek semmi értelme, de mivel a ló sem tanult meg soha támaszkodni, végülis teljesen mindegy...

Utolsó képen Georgetown egy kirakata, valami régi kalapüzlet, ahol még elcsíphető egy kis múltszázadi Amerika.


Nagyon hamar írok egy következő bejegyzést, mivel rengeteg nevetséges Halloween fotót készítettem ma. Itt tényleg halálosan komolyan veszik egyesek ezt a műfajt, bár én a kutya és gazdája halloween-i szubkultúra tanulmányozásában merültem el igazán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése