Eszter a világban

Múlt héten megint nem volt idő unatkozni. Hétfőtől szerdáig egy izgalmas feladatom volt. Még Washingtonban, egy éneklés kapcsán találkoztam Desmond Child-dal, majd ezek után beszélgettünk, és felajánlottam, ha Magyarországra jönne, akkor szívesen segítek neki, asszisztenskedem, vagy éppen fordítok neki.  Mivel nagyon érdekel a könnyűzenei világ is, és  érdeklődésem tárgyában nincsen számítás, csak tiszta kíváncsiság, így tényleg őszintén élveztem hogy beleláthattam a kulisszák mögé, és tehetséges emberekkel találkozhattam. Egy mesterkurzust is tartott az Artisjus épületében, és megismerhettem, hogy milyen, a zenéhez teljes alázattal és szakértelemmel nyúló fiatal zeneszerzők teremnek a hazánkban, ezen a területen is. A napi program végén még el kellett mennem a saját dolgaimmal kapcsolatban is egy megbeszélésre, ami viszont egy jövő évre vonatkozó Müpás koncertről szólt, ahol énekelni fogok :) Alig várom, de a részletekről csak később fogok írni. Másnap reggel is mentem, ...

Nem nagyon hoztam nyilvánosságra a szülinapomat, így megkímélve magamat sok facebook üzenettől. Nem mintha nem értékelném a jószándékot, viszont így kevesebbet pittyegett a telefonom, és tényleg meg tudtam élni a szülinapom, teljes jelenléttel élvezhettem a pillanatokat. Sőt, már szombaton belecsaptam, mert egy kis tóparti sátorozós-sütögetős (röplabdás) napot hirdettem meg barátokkal, mert egyenként nagyon nehéz lenne összehozni a személyes találkozást. Ők sem tudták mind hogy szülinapom lesz, így nem hoztak még több alkoholt, és ajándékot, valamint nem is kellett a középpontban lennem. Érdekes, hogy éneklés közben ez örömet okoz, de egyébként inkább kifáraszt ez a szerep. Az idő is csodálatos volt, néha kis zuhéval, de egyébként júliusi meleggel. Vasárnap pedig a családommal ebédeltem, házi készítésű tortát is kaptam anyától. Nagy örömömre nem csak a cuki unokaöcsik és egyéb családtagok voltak ott, hanem Miriam is, aki Bécsből érkezett. (És másnap együtt utaztunk tovább Kiskunhala...

Miután hazajöttem, egy érdekes fejezet vette kezdetét. Interjút adtam, és még a tv-ben is volt egy megjelenésem, élő adásban. Furcsa dolog ez, izgalmas és nehéz is. Nehéz, mert viszonylag introvertált karakter vagyok, de azért könnyen beszélek, ha kell. Illetve legalább 10 hónap Amerika kellett hozzá, hogy ne érezzem ezt "tolakodásnak", hogy magamról beszélek, vagy éppen a terveimről, sikereimről. Valahogy már gyerekkorunk óta belénk van kódolva, hogy "ne dicsekedjünk", és inkább panaszkodjunk, minthogy arról beszéljük ha valami jól sikerült. Most erőt vettem magamon, és belevetettem magam a "mélyvízbe". Mivel az elmúlt év tényleg eseménydús volt és valóban izgalmas, így nincs bennem félsz, hogy untatnám a hallgatókat. Először egy utazós műsorban, a Törzsutasban beszélgettem, itt meg is lehet hallgatni.  Egy laza, vicces beszélgetés volt, és eloszlatta az aggodalmaimat, az interjúkkal kapcsolatban.  Persze mikor elkezdődött az"ON AIR" avagy ...

Nem azért történt ez a blogolós csend, mert már nem történik velem semmi hogy hazajöttem Magyarországra. Inkább annyi minden történt, hogy nem volt időm leülni és írni. Először családi szülinapozás volt a Balaton-felvidéken, ez pont jó volt arra hogy kipihenjem a hosszú utat- bár a kis unokaöcsik azért reggel fél nyolckor már szorgalmasan dörömböltek a szobám ajtaján... Ezek után elkezdtem költözködni Budapestre, így most megint van ott egy hadiszállásom, egy félig összeszerelt, majd aztán elrontott IKEA szekrénnyel felturbózva. Pedig két fiú is ügyködött a dolgon.  De nem panaszkodom, mert egyáltalán nem segítettem. Eközben én Vácon a Régi Zenei Napokon vettem részt. A borzasztó kánikulában nagy öröm volt kiszakadni a fővárosból. Vác meglepően gyönyörű kis városka, mindenkinek ajánlom. Még én is biztos visszamegyek!  Az énekeseket Emma Kirkby tanította, aki egy nagy művész a régizene műfajában,  itt meg is lehet hallgatni.  Tőle hallottam először Dowland dalo...

Az első hír: hazaértem. De ez nem volt annyira zökkenőmentes, mint az elsőre gondoltam. Persze arra számítottam, hogy egy hosszabb repülőút vár, egy bostoni és egy koppenhágai átszállással, de hát ahogy mondani szokás, ember tervez, Isten végez. A Washingtonból Bostonba tartó rövid (kb. egy órás) járatot nem indították el, csak 3 órás késéssel. Azt mondták Bostonban vihar van, nem lehet repülni, ki kell várni a végét. Ugyanaz a történet megismétlődött a Jetblue légitársasággal, mint mikor Orlando-ból utaztam Washingtonba, hogy csak vártunk és vártunk, és sosem azt mondták hogy: Elnézést, de legalább 2 órát késünk. Ehelyett csak szomorú és "nagyonm egértjükaproblémátdesajnosnemfizetünkkártérítést" hangon azt jelentették be, hogy 30 perc múlva meg tudják mondani, hogy mennyi idő múlva fog elindulni a repülőgép...aztán még 30 perc... majd 1 óra..... Hát ez a bizonytalanság a legidegőrlőbb. De most a tetejébe nem csak egy belföldi hazarepülés várt, hanem egy interkontinentál...

Éppen pakolom a bőröndömet, és próbálom beletenni az év összes emlékezetes pillanatát is. Gyorsan eltelt az ösztöndíjam ideje, de ha visszagondolok, annyi kalandban, élményben és örömben volt részem, hogy akár 3 évre is elegendő lenne.  A tárgyakon kívül nagyon sok szívmelengető tapasztalattal is gazdagabb lettem. Legszívesebb beletenném a bőröndömbe a washingtoni gyerekek nevetését, és ahogyan szépen énekelnek, körben leülve, közben persze egymás közt kuncogva... Egy csipetnyi gyerekkort is hazaviszek. Hazavinném az otthoni magyaroknak az amerikai magyarok lelkesedését, és optimizmusát. A Magyarországért érzett feltétel nélküli szeretetüket. Tudom, hogy a mindennapi gondok és minden témában két részre szakadás megnehezíti az otthoniaknak ezt, de a hely ahonnan származunk, mindig ugyanolyan egyedülálló és megismételhetetlen hely marad. A Dunakanyar, a Balaton-felvidék elvénült Csipkerózsika vulkánjai, a finom szőlő és bor ami megterem rajta, a népzenénk, Budapest, Győr, Pécs, ...

Az elmúlt héten sok program volt errefelé, és előkerültek a szekrényből a báli ruhák is. Mivel az én szekrényem Magyarországon van, így jó okom volt arra, hogy az internetről rendeljek egy elegáns ruhát. Legalábbis lehetett volna, de anyukám hamarabb lecsapott az interneten szörfölésre, és egyik este egy doboz várt a ház előtt, egy báli ruhával, amit mintha rám öntöttek volna- köszi anya. Ezen a képen rajtam is van, de mégsem én vagyok a a kép dísze, mert Chauncey-t a komondort nem lehet felülmúlni. Szép kis rasztafürtjeivel mindenkit csodálatra késztetett (már megint). Nekem már volt szerencsém vele találkozni a nagykövetség egy elegáns ünnepségén februárban.   Most a Magyar Bál érkező vendégeit üdvözölte az emigrációban született magyar komondor :) Kicsit előreszaladtam, mert a Magyar Bált megelőzte a Hungarian American Coalition gálavacsorája, ahol meghívott vendég voltam. A svéd nagykövetség panorámaablakos rendezvénytermében volt a vacsora. Az épület tökéletes helyszínen va...