2017. június 18., vasárnap

Hazautazásom kalandos története

Az első hír: hazaértem. De ez nem volt annyira zökkenőmentes, mint az elsőre gondoltam. Persze arra számítottam, hogy egy hosszabb repülőút vár, egy bostoni és egy koppenhágai átszállással, de hát ahogy mondani szokás, ember tervez, Isten végez. A Washingtonból Bostonba tartó rövid (kb. egy órás) járatot nem indították el, csak 3 órás késéssel. Azt mondták Bostonban vihar van, nem lehet repülni, ki kell várni a végét. Ugyanaz a történet megismétlődött a Jetblue légitársasággal, mint mikor Orlando-ból utaztam Washingtonba, hogy csak vártunk és vártunk, és sosem azt mondták hogy: Elnézést, de legalább 2 órát késünk. Ehelyett csak szomorú és "nagyonm
egértjükaproblémátdesajnosnemfizetünkkártérítést" hangon azt jelentették be, hogy 30 perc múlva meg tudják mondani, hogy mennyi idő múlva fog elindulni a repülőgép...aztán még 30 perc... majd 1 óra..... Hát ez a bizonytalanság a legidegőrlőbb. De most a tetejébe nem csak egy belföldi hazarepülés várt, hanem egy interkontinentális járat, amire hiába volt 3 óra átszállási időm, így is sikerült lekésni.

Szép szimbolikusan, pont abban az időben landoltunk Bostonban, mikor a következő járatunk éppen elrepült Koppenhága (majd Budapest) felé. De talán így egy fokkal jobb volt, mert az esélytelenek nyugalmával hagytam el a fedélzetet, és nem kellett a csomagjaim és a rövid átszállási idő miatt még egy kétségbeesett kört lefutni. A Jetblue-val ha tehetem többet nem repülök, bár a légiutaskísérőnk nagyon kedves volt, mikor rájött, hogy mi szívtuk meg a legjobban, még extra jutalomfalatokat is adott. Így sem lett sokkal vidámabb kedvem, fáradt voltam, és mérges, mivel ez volt az utolsó járat Európába aznap. Egy érdekes repülőjegy foglalási oldalon vettem a jegyet, a Kiwi-n. (A Skyscanneren találtam az ajánlatot, negyedáron el lehet jutni mindenhova, ha flexibilis dátummal tudunk keresni.) Sokkal olcsóbb jegyeket kínálnak, mint a hagyományos légitársaságok. Ennek az a kényelmetlensége, hogy több az átszállás, és sokszor nem összekapcsolt járatokat köt össze. Ezért sem várta meg a mi késő csatlakozásunkat a másik repülő. De szerencsére Amerikában a "minden a vásárlóért" elv működik, és miután felhívtuk a Kiwi ügyfélszolgálatot, rögtön alternatívát kerestek. 

Először egy Toronto-Budapestet találtak másnap délre, de erre fizetni kellett volna felárat, plusz Kanadába még a reptéren átszálló turistának is kell vennie vízumot. Persze nem drága, 7 dollár, de ha minden átutazó ezt kifizeti, az azért szép kis napi summa Kanadának.:)  A telefonom kezdett lemerülni, így a vásárlást későbbre halasztottam, eközben Bing gyorsan szállást szerzett Bostonban. 

Nagy szerencsénkre egy egyetemi barátja, Steve közel lakik a reptérhez, így odataxiztunk. Nem tudom ki örülne, ha hirtelen egy régi ismerőse betoppanna hozzá, fél órán belül, 5 bőrönddel, 2 hátizsákkal és egy hegedűvel... Kicsit kínos helyzet... Szerencsére előző héten pont Washingtonba látogatott Steve és a barátnője, így már én is ismertem őket, és nem volt túl rossz a szituáció. A félig olasz Sarah még gyorsan sütött is egy pizzát, úgyhogy a hívatlan vendégek ötcsillagos ellátásban részesültek. Máris derűsebben láttam a holnapot, főleg, hogy egy elmaradt vágyam volt Boston meglátogatása, ami időszűkében már nem fért bele a tervekbe. Eddig.
 Most hirtelen egy plusz városnéző nap lehetőségét kecsegtette. A másnap déli indulásra inkább nem fizettünk be, hanem a Kiwinek mondtuk, hogy rugalmasak vagyunk, később is tudunk indulni, ha van jobb ajánlatuk. Így találtak nekünk térítésmentesen egy szuper Turkish Airlines járatot Boston-Isztambul- Bécs irányba. Tökéletes időben, a városnéző napunk legvégén indult a járat éjfélkor. Boston nagyon szép város, igazán megérte a "jutalomút". Ami fáradtan és csalódottan még büntetésnek tűnt, másnap reggel már inkább egy csodás kalandnak. Minden gondra jó egyet enni és aludni!

 Steve-vel a bostoni teadélután ominózus hajója előtt.
Egy olyan környéken alhattunk, ahol a múlt héten afféle utcazene fesztivál volt. Az ott lakók a zenészeknek adták a teraszainkat, így ott különböző koncertek zajlottak. Sajnos erről lemaradtam, de láttam a plakátját, és igazán jó ötletnek tűnt. Kár hogy nálunk nincsenek ilyen nagy, verandás házak. Mintha a magyar néplélek nem lenne kíváncsi a világra, ha egy tipikus magyar házat elképzelek, nincs is az utcára néző ajtaja, csak két komor ablak..


Városi pillanatképek. A vízibusz itt nagyon népszerű, meg a szivárványos lobogók is!





A rövid városnézés után elindultunk bálnákat nézni az óceánra. Egy órás hajóútra a várostól van egy sekélyebb része az óceánnak, ahol a bálnák táplálkoznak. Itt melegebb a víz, és több a táplálék nekik. 90 százalékban garantálják a sikeres bálnalest. Szerencsénk volt, mert nem "csak" brázdásbálnákat láttunk, hanem egy óriási cápát is. Nem kell annyira megijedni tőle, mert egy nagy, ámde növényevő fajta példánya volt. A világ második legnagyobb hala. Igazából a rondasági versenyen is elegáns helyen végezne, de fentről csak az uszonyát láttuk, de később megnéztem képeken, és furcsa egy teremtmény.
A képen egy  Boston pulcsiban örülök a bálnáknak. Gyönyörű napos idő volt a városban, de a hajótúra miatt vettünk szuvenírpulcsikat, mert eszünkbe sem jutott meleg holmit hozni. Viszont a fedélzeten hideg szél fújt, és így is eléggé fáztam. A bálnák kárpótoltak ezért a kis kellemetlenségért. Mintha munkaszerződésük lenne, olyan becsületesen megjelentek a túrahajónk mellett, egyszer jobbról, egyszer balról. Legtöbbször pont annyira voltak messze, hogy ne tudjak jó képet készíteni. De volt egy közülük aki azért közel jött, így mégis sikerült. A kedvencem az, mikor kifújták a levegőt a víz felett. És főleg az volt szép ezekben a pillanatokban, hogy olyan bálnákkal találkozhattam, akik szabadon élnek. Egy szürreális és vidám nap volt Bostonban, szerencsére az éjjeli repülő már minden probléma nélkül elindult, és haza is hozott. Ez tényleg egy vízen-földön-levegőben 24 óra volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése