2017. július 4., kedd

A média körülvesz, én meg a kulisszák mögött

Miután hazajöttem, egy érdekes fejezet vette kezdetét. Interjút adtam, és még a tv-ben is volt egy megjelenésem, élő adásban. Furcsa dolog ez, izgalmas és nehéz is. Nehéz, mert viszonylag introvertált karakter vagyok, de azért könnyen beszélek, ha kell. Illetve legalább 10 hónap Amerika kellett hozzá, hogy ne érezzem ezt "tolakodásnak", hogy magamról beszélek, vagy éppen a terveimről, sikereimről. Valahogy már gyerekkorunk óta belénk van kódolva, hogy "ne dicsekedjünk", és inkább panaszkodjunk, minthogy arról beszéljük ha valami jól sikerült. Most erőt vettem magamon, és belevetettem magam a "mélyvízbe". Mivel az elmúlt év tényleg eseménydús volt és valóban izgalmas, így nincs bennem félsz, hogy untatnám a hallgatókat. Először egy utazós műsorban, a Törzsutasban beszélgettem, itt meg is lehet hallgatni. Egy laza, vicces beszélgetés volt, és eloszlatta az aggodalmaimat, az interjúkkal kapcsolatban.
 Persze mikor elkezdődött az"ON AIR" avagy a felvétel akkor egy darabig a torkomban dobogott a szívem. Az biztos hogy sokkal jobban izgultam, mint az éneklések előtt.
Aztán Fehér Mariann készített velem egy riportot a Sláger arcok műsorába, ez egy komolyabb, mélyebb rétegekbe hatoló beszélgetés volt, az életszemléletemről, tervekről, emlékekről.
(Csoda, hogy értelmes válaszokat tudtam adni, mert előtte lévő este alig tudtam aludni a nagy kánikula miatt és egy nyest is dorbézolt a háztetőn. Azóta amúgy békét kötöttünk, és nyugodtak az éjjelek.)
 Mindeközben zajlott a váci kurzus, így a hét nagy részét ott töltöttem. Csütörtökön jött a hívás  a "Hétvégi belépő" tévéműsor szerkesztőjétől, hogy várnának vasárnap reggel egy rövid beszélgetésre, és zenélésre. A zenélés nem volt olyan egyszerű mint elsőre gondoltam, hiszen találni kellett egy kamarapartnert záros határidőn belül. Szerencsére Artúr és Viola bevállalták, a vasárnapi koránkeléssel együtt. A zárókoncerten elénekelt duettünkkel zárult az adás, valamit 57:20 perckor Dowland: Come again-t éneklem.Itt vissza lehet nézni az egész adást.
 Stresszes szituáció egy egész stáb előtt behangolni a csembalót, közben a stáb tagjai ilyeneket kiabálnak az ember feje felett : Jó a fény? Lejjebb a kamerát! Mikrofonpróba!  És türelmetlenül várták, hogy kezdődjön a felvétel. (Lehet ez valami nagy titok amit kifecsegek,de az élő adás előtt felveszik a zeneszámokat, pont az ilyen időkilépések miatt, mint hangbeállás, hangszerek mozgatása stb. ) Artúr rekordidő alatt behangolta a hangszert, és csak akkor vettük észre hogy az egyik zeneszám kottája a kocsiban maradt! Amíg a másikat felvettük, egy munkatárs kiszaladt az autóba, megkereste a létező összes kottát amit talált, és behozta. Szóval a nagy izgalmak mellett olajozottan működik a gépezet, és aztán már minden jól alakult. A furcsán süket stúdió ellenére jól szólt a duett is, Violával szuper együtt énekelni. Vele ezt a duettet (Io t'abbraccio) a váci kurzuson tettük össze, ott énekeltük a zárókoncerten. Artúr az ilyen operarészleteket szívesebben kísérné zenekarral, ezért próbált róla lebeszélni, hogy csak egy csembaló van, de én meg úgy szeretem ezt énekelni, hogy végül maradt.

Mikor végeztünk, volt egy kis időnk az épületben megkeresni Süsüt és a Tévémacit is! Sajnos nem produkált fogkrémes köpethangot és fagottszóló sem szólt a folyosón, de mivel este van és megszállt a nosztalgia, ez biztos mindenkit álomba ringat.
:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése