2017. május 21., vasárnap

Esküvő Tajvanon

Egy fontos és nem elhanyagolható eseményről még nem írtam, méghozzá az esküvőről, ahol részt vehettem Tajpejben. Amíg még tisztán emlékszem rá, leírom a tapasztalataimat. Eddig csak magyar esküvőkön jártam, valamint még egy magyar-lengyel esküvőn, de a lengyeleket is háromnapi lakodalmazásra teremtette meg az Isten úgyhogy ezekhez az élményekhez képest különbséget jelentett az ázsiai esküvő.

Nem tradicionális ünnepség volt, de így is más hangulata volt az eseménynek. Elsősorban itt a szülőknek szól a mulatság, sokkal több barátjuk volt jelen mint a párnak. Az idősek tisztelete nagyon fontos errefelé, szóval mindenkire gondolnak aki valamiképp segített a házasulandó gyerek felcseperedésében. Így az esküvőre 250 ember volt meghívva. Egy hotel rendezvényközpontjában volt a helyszín, nekik mindennapos ennyi embert kiszolgálni, sőt a szomszédos rendezvényteremben is éppen egy esküvő zajlott. A "mi párunk" hivatalosan már megesküdött Amerikában is, csak ott hiányoztak a rokonok, és a lány családja mind Tajvanon él. Így a falakon kivetítőkön arról a szertartásról egy videó ment, valamint fényképek. Így esett meg, hogy az én mézeskalács szíveim is a vetítésbe kerültek, amit még itt DC-ben akkor adtam nekik. 
A menyasszony háromszor öltözött át, méghozzá 3 órán belül, mert az egész lakodalom nem tartott ennél tovább! Ez volt az amin én nagyon meglepődtem. Mindenesetre egy fehér ruhában kezdte, aztán átvett egy kék estélyi ruhát, és végül egy pirosat. A pirossal a szerencse kapcsolódik össze, ebben biztos vagyok, a kékkel a bizalom de erről csak az internet okosított ki, szóval ezt ne vegye senki készpénznek. A fogásokat mindenki az asztalánál kapta, egy forgós asztalon, így azt szedtem csak ami tényleg tetszett.
És mivel éneklés előtt voltam, így nem is mertem sokat enni.
A kedves asztalszomszédok mindig szeretnének az én tányéromra is pakolni, de a csirkelábhoz nincs sok kedvem, még ha citrusos íze is van, nekem nem megy az elvonatkoztatás. Legalább volt valami udvarias kifogásom ellene.



Azért a mochinak nem tudtam ellenállni, ezek az aranyos rózsaszín-fehér golyók nagyon ízlettek!
Az éneklésre is sor került, igazán jó érzés volt kiénekelni a jókívánságaimat, és tetszett a vendégeknek. Egy aranyos kislány odajött hozzám utána és egész jó angolsággal gratulált, persze le is fotózkodtunk :)

Ez volt az a rövid idő, amikor ismerkedni lehetett más asztaloknál ülőkkel, de nem túl sokáig.
Mintha megkongatták volna Hamupipőke óráját, mindenki hirtelen hazaindult. A kijáratnál még elköszönt az új házaspár mindenkitől, kaptunk egy ajándékot is, ami egy gyönyörűséges dobozba csomagolt "esküvői rizs" volt. Olyan esztétikus csomagolása volt, mintha valami ékszer vagy parfüm lenne benne.

Még az elejére kellett volna írnom, mert ez egy nagy eltérés a magyar esküvőkkel szemben: az érkezésnél a bejáratnál, mindenki egy piros borítékot adott (amiben pénz van), amit két könyvelő akkurátusan kibontott és felírta az összeget egy könyvbe, ők serényen dolgoztak, míg mi bent vacsoráztunk.
A piros boríték egyébként máskor is az általános szimpátia jele, ha ilyet kap az ember, nem illik kibontani, csak mikor már nincs ott az ajándékozója. Így udvariasan kikerülik a kényelmetlen hálálkodós pillanatokat.



Howard és Carol, itt már a végén, boldogan és felszabadultan. Sok boldogságot kívánok nekik ismételten (bár ezt a blogot nem hiszem hogy el tudják olvasni.)

 Kilátás az esküvő helyszínéről. (A bizonyíték hogy nem csak az erdőket és vízeséseket láttam.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése