2018. február 14., szerda

A tél közepéből a trópusokra

Mikor már azt éreztem hogy sosincs vége ennek a szutyok időnek, az égből elém pottyant egy lehetőség, hogy elutazzak január végén a Maldív-szigetekre. Egyébként tervek nélkül már benne volt a gondolataimban, hogy el kéne menni most télen egy meleg helyre, de nem konkretizáltam semmit.

Ekkor jött a visszautasíthatatlan last minute ajánlat, hogy egy ismerős baráti társaság oda megy egy hétre és ha van még repülőjegy, akkor beférek a csapatba. Mindezt két nappal az utazás előtt. De volt még hely a repülőn, sőt olyan szerencsés módon, hogy az utolsó sorban, és nem ült mellettem senki. Így kényelmes szunyókálással telt a hosszú repülőút. (Egyébként visszafelé is ugyanilyen szerencsém volt, megéri az utolsó sorban foglalni jegyet, mert elölről töltik fel a gépet.)



Át sem kellett szállni, csak a maldív fővárosban egy pici hidroplánra, ami volt kb. 15 férőhelyes és még 20 percig repített minket egy szigetre. Már ekkor elvarázsolt a víz kéksége, és a sok korallzátony. Egyébként atoll a neve ezeknek a gyűrűs képződményeknek és egy régi vulkán segítségével jöttek létre.    

Odautazásunk napján még enyhén fájt a fejem és kóvályogtam a hirtelen jött nyártól és az időzóna változástól, de azért többet panaszkodni nem fogok mert nem lenne fair.
Több mint ezer szigetre terjed ki az ország, de a legtöbbjük lakatlan. Olyan pici szigetek is vannak, hogy csak 1-1 hotel fér el rajtuk. Így nem sokat tudok mesélni az ország szokásairól (egyébként muszlim emberek lakják). A hotel szigetek nem veszik szigorúan a vallásos törvényeket, így lehet bikiniben úszni a tengerben, vagy éppen koktélozni.
Viszont a személyzet 90 %-a férfi volt, gondolom az asszonyok a háztartásban maradnak.

Aki nő volt és itt dolgozott, az orosz volt, tajvani, spanyol stb.
Eljátszottam a gondolattal milyen lehet egy ilyen kis szigeten dolgozni, ahol tényleg nem tudsz mit kezdeni a kimenőddel, kivéve ha repülővel vagy hajóval elmész egy másik hasonló szigetre.
Egyikük mesélte hogy 1 éves szerződésekkel vannak kint. Találkoztam egy szlovák DJ-vel is aki amúgy Dunakilitiben lakik. Kicsi a világ.

Nagyon izgalmas volt az élővilág
ezen a kicsi helyen.
A fákon például gyümölcsevő denevérek csüngtek. Velük szívesen ismerkedtem volna, de nem jöttek le a fáról, csak ha repültek. A fejük olyan volt mint egy nagyszemű kutyának, helyet kaptak a kedvenc állataim között.

Nem búvárkodtam profi módon, de már egy sima búvárszemüveggel és pipával is le voltam nyűgözve. Lehetett  mindenféle színes halakat látni, én csak a bohóchalat tudom szakszerűen beazonosítani, de voltak annál is szebbek. Olyan tiszta volt a víz, hogy bármilyen mély is volt, látni lehetett az alját.
A part mellett sétálva pedig macskacápák voltak, akik vadásztak a sekély vízben.
Teknősök is élnek errefelé, de velük én nem találkoztam.



Azért persze a pihenés mellett tanulni is próbáltam. Hát nem ment könnyen... Inkább csak pihentem, de azt nagyon de nagyon jól esett. De csak egy hetet voltam a paradicsomban, úgyhogy D-vitaminnal feltöltődve újult erővel vetettem bele magam a hétköznapokba.


Március 4-én pedig Purcell: Dido és Aeneas operában láthattok a Müpában, lesznek nyilvános próbák is, de a jegyek vasárnapra már elfogytak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése