2017. március 15., szerda

Az elveszett tavasz margójára

Nehéz elképzelni most, de 3 héttel ezelőtt még ilyen lenge ruhában örültem az ébredező gyümölcsfáknak. (Azóta hó esett és mínusz fokok vannak, szegény fák, nem is volt kedvem lefotózni..) A képen egy meghallgatás után vagyok, és az arborétumban kötöttem ki levezetésként. Az éneklés jól sikerült, egyetemi felvételi volt, és fel is vettek. Ez azonban nem jelenti azt hogy itt is maradnék. Elég sok bürokrácia tornyosul elém ezzel kapcsolatban. És a tandíj alól senki sem élvez kivételt, hacsaknem már jóval korábban ösztöndíjra pályázik az ember, de én erre nem gondoltam. Inkább kalandvágy vezérelt a felvételinél. És a görcsös akarás nélkül jobban is mennek a dolgok.
Egyébként nemrég megint a kezembe akadt ez a régebbi New York Times cikk, ami lényegében az intézményesített énekoktatás ellen szólal fel, farmgazdasághoz hasonlítva az iskolákat, ahol mindenkit ugyanazon keretek közé akarnak belepasszírozni. És ez az uniformizálás nem színpadi embereket teremt. A cikket több mint 10 éve írták, de a helyzet nem változott azóta sem. A mai rendszerben heti 2 órát látja az ember a tanárát, ha szerencséje van. A régi időkből meg egy példát hoznak fel: mindennapos tanári jelenlét mellett a fiatal énekesek híres színházakba kerülve sem voltak elhanyagolva. Bruno Walter heti háromszor foglalkozott 2 hónapon át intenzíven a fiatal énekesekkel premier előtt. Jelenleg senkinek sincs ideje egymásra...




De nem is erről akartam írni, hanem a március 15-i jó hírről.
Sass Sylvia Kossuth díjat kapott! Nagyon örülök neki, és szerintem minden operabarát ember. Igazán megérdemelt helyre került most ez az elismerés. Emlékszem tavaly mennyi biztatást és megbecsülést kaptam tőle, ezért mindig hálás leszek!
És az egész római helyszín árasztja magából az operai atmoszférát. Testi-lelki felüdülés oda elkirándulni, főleg a tél közepén- és ott szinte mindig tavasz van. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése