New York megint

New Yorkban pontosan egy évvel ezelőtt novemberben jártam először, ami aztán több blog bejegyzést is generált. Attól tartok most sem fogom tudni összefoglalni tömören, így fejezetekre bontom a kalandjaimat. 

Ami különbség volt a legutóbbi kiránduláshoz képest, hogy most több időm volt és nem először jártam itt, így a "kötelező" helyszínek annyira nem nyomasztottak, nem kellett rohannom egyik helyről a másikra. Idén kimaradt a Brooklyn híd például, de arról tavaly már írtam.

Washingtonból indultam (ami kb. 5 óra busszal), és első nap egy barátnőmnél szálltam meg aki Harlem Central Parkhoz nagyon közel eső részén lakik.

Sajnos egész nap dolga volt, így hiába érkeztem meg délután, a gurulós kisbőröndömtől nem tudtam megszabadulni késő estig.

Így legalább érzékenyítettem magam a város akadálymentességét illetően, és hát még New York is messze van a tökéletestől. Pár óra alatt izomlázam lett a metrós lépcsőn fel-le mászkálástól meg az útpadkán átemelésektől. Egy amerikai mozgássérült standup comedy-s fiú csinált is erről egy szivárvány bagel küldetéses videót, ami a helyzet tragikuma mellett elég humorosra sikeredett. A Central Parkban sétáltam, boltokba mentem be (mert a múzeumban nem lehet bőröndöt tárolni). Egyébként azóta okosabb lettem, és egy bármilyen hotelbe beadhattam volna a bőröndömet megőrzésre, azon a címen hogy most csekkoltam ki vagy még nem tudtam bejelentkezni... Mikorra elegem volt a hajléktalan életből, meglátogattam egy másik barátnőmet, akit Bécsből ismerek. Vele tavaly is találkoztam itt, és megint jó volt látni. Közben átköltözött Manhattanbe, egy hangulatos lakásba és utolsó évét járja a Brooklyn College egyetem opera szakán. De nem szeretett Brooklyn-ban lakni. Jót beszélgettünk, vacsoráztunk, majd este 10-kor átmetróztam Monica-hoz, aki szerencsére ugyanazon a metróvonalon lakik, úgyhogy hamar megérkeztem. A kilencvenes években elvileg annyira veszélyes volt a metró, hogy inkább mindenki taxizott, de mára teljesen kulturált, csak kicsit bonyolult, mert egy pályán van hogy 3-4 különböző metrókocsi is közlekedik, így meg kell nézni mire szállok fel. Monicanal a viszontlátás öröme után rögtön elaludtam, még az sem érdekelt hogy rosszcsont kutyája miatt erőteljes pisiszag volt a szobában.

Aztán reggelre a zoknimat sem találtam, amit biztos a föld nyelt el.
Nehéz egy kölyökkutyával az élet... :)