2017. szeptember 6., szerda

Firenze

Ahogy elkezdődött szeptember, még egyszer visszanéztem a legutóbbi, eseménydús hónapomra. Toszkána egy kis drágakő lesz az emlékeim kincsestárában. A sok zene mellett, a szép táj és az új barátok tették felejthetetlenné. Mondjuk az elképesztő hőség megnehezítette az éneklést, de növelte az állóképességünket. A reggeli jógák erőssé tettek, először izomlázként éreztem a hatást, de a 3 hét folyamán aztán a foglalkozás utáni lecsendesült elme és valódi izmok tettek még lelkesebbé. Kint gyakoroltunk, kora reggel, még a nagy meleg előtt. A második héttől már azt éreztem, több energiát kapok általa mint amennyit fizikailag beletettem. Szóval jó ötlet volt egy ilyen programot is beleilleszteni az énektanulásba.
Azért hétvégén volt szabadidőnk is, és egyszer még 30 fok alá is süllyedt a hőmérséklet, így elbuszoztam pár énekes lánnyal Firenzébe. Kacskaringós utakon kb. 40 perces út volt. Az érdekessége az volt, hogy jegy nélkül utaztunk, de ez legkevésbé sem érdekelte a buszsofőrt. (Elvileg egy pizzériában lehetett volna jegyet kiváltani, de ezt csak 2 nálunk szorgalmasabb énekes mondta akik vettek.) Jutalomból a tájékozatlanságunkért ingyen jutottunk a városba.
Az ausztrál-olasz Rebeccával és az amerikai Sarah-val jártuk körül Firenzét, bár egy szombati napon szinte esélytelen volt bejutni bármelyik múzeumba, és a Dómnál is akkora sor állt, hogy csak kívülről csodáltuk meg. De a boltok hívogatóan tárták elénk portékáikat, így ezek révén talán jobban megéreztük Firenze mai arcát. Mert rengeteg művészi, kreatív kisebb üzlet van, ahol helyi tervezők portékáit kínálják. A hétköznapi tárgyakon, ajtókilincseken is annyi művészi részlet volt,
 ha valaki csak az utcán sétálgat, annyi információt magába szív művészettörténeti téren, amit egy egyetemi kurzus nehezebben tudna átadni. Azért az Uffizi a bakancslistámon maradt, de tudom, hogy még visszatérek ebbe a városba. Lehetőleg nem nyáron. Rómával például úgy vagyok, hogy eddig csak télen jártam ott, és olyankor is napsütötte és kellemes. Egy eldugott zenei könyvesboltot kerestünk, de az sajnos zárva volt egész augusztusban. Érdekes olasz nyitvatartásokkal találkozni. Az természetes hogy délután minden bolt bezár (főleg a kisebb városokban) de mindenki egyéni órarend szerint teszi ezt. Az egyik bolt 4-kor nyit, a másik este 6-kor  szóval nehéz számon tartani. Firenzéhez képest finomabbak az ételek a kisvárosokban, természetesebbek és kevésbé turista menük. Első kurzusnapomon mondjuk Chianti-ban is sikerült 10 Eurós reggelit ennem, mindez egy kávé egy croissant és egy narancslé volt... Aztán másnap 2 utcával odébb már megtaláltam a helyi erők reggelizőjét, és többett egyszer sem ettem a  főtéri kávézóban. Biztos egy napi turizmusra vannak berendezkedve, azon próbálnak minél többet szakítani, de hát én 3 hetet voltam ott. A végére már ismertek a pincérek a jó helyeken :) Egyébként egy vidám koncert élménnyel zárult a kurzus, mert egy kvintettben énekeltem, és élveztem a próbafolyamatot, és a többiek társaságát és színpadi jelenlétét is. Az instagram fiókomban tettem fel róla egy videórészletet. A koncert után a szokásos ebédelő helyünkön búcsúzkodtunk, sütöttek nekünk pizzát és a híres Aperol Spritz sem maradt el. Nehéz ilyenkor a holnapot elképzelni, hiszen ki-ki megy a maga dolgára, lehet sokáig nem látjuk egymást. Mégis inkább vidám a hangulat, mint afféle szappanbuborékok, ilyenek a kontinenseken átívelő énekes-barátságaink. Még pár napig nagyon intenzíven kötődünk az emlékekhez és egymásoz, aztán megrázzuk magunkat és új feladatok kerülnek elénk, amibe hasonló kíváncsisággal vetjük bele magunkat.De ha újra összehoz minket az élet, akkor lesz sok történet amit feleveníthetünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése