2017. február 21., kedd

Dallas-városnézés


 A képen egy magyar templom látható. Még a háború után kimenekült magyar papok alapították. Mára főleg amerikai szerzetesek lakják a kolostort, és néhány idős magyar pap. A bélapátfalvi ciszterci kolostor ihlette a templomhajót. Kőből van, és ugyan modern, mégis tetszik. Főleg hogy itt az Egyesült Államokban ritka, hogy ilyen igényes alapanyagokkal dolgozzanak.

Általában minden ház deszkából van összetákolva.
Hogy hihetőbb legyen, le is fényképeztem egy épülő házat. (Persze az amerikaiak csodálkoznak rajta, hogy én ilyet még szinte sosem láttam Magyarországon.)  Először felépítik ilyen falemezekből, aztán díszítésként ráteszik a köveket is. Szóval a decens kőház is csak illúzió.

Egyébként az elkészült házak nagyon szépek belülről, de azért érdekes hogy egy olyan államban (például Texas) ahol a tornádó nem ritka dolog, így mernek építkezni.




 Azért a város belsejében ott vannak a "kötelező felhőkarcolók". Egy irodakomplexumba is benéztünk, a nyári hőség miatt összeépítették az irodákat, és egy belső pláza tér az utca, van benne műfa meg művirág, kávézó és légkondicionálás. Sőt egy gép is ami szivárványt vetít a falra. De erről nem tudtam képet készíteni mert nem engedte a biztonsági őr bácsi.

Az élethű zsánerszobroknak nagy kultusza van Dallasban, láttunk marhákat, vágtató musztángokat és egy cowboyt, akinek még a sarkantyúja is pörgethető volt.

Ami még érdekes- hortobágyi palacsintát ettem ebédre, méghozzá mexikói módon elkészítve. Egy Szimplára hasonló helyen lehet magyar ételeket enni. A tulajdonos magyar származású (és szerintem egyszer Budapesten járt, ahol megtetszett neki a romkocsma hangulat.) A képen a kerthelyiség látható. A pincérek és a szakácsok nem magyarok, és így eshetett meg, hogy először palacsinta helyett véletlenül pálinkát hozott ki a pincér.  Ezen a napon volt a híres Superbowl is, úgyhogy hamarosan elköszöntem Ilonáéktól, és csatlakoztam Bingékhez, hogy ennek a törzsi szertartásnak hódoljak. És az évszázad meccse volt, ennél izgalmasabb már úgysem lehet, így jövőre kihagyom :)







1 megjegyzés:

  1. Érdeklődéssel olvasom soraidat. Szóval pálinkát is mérnek abban a nagy Amerikában?

    VálaszTörlés